2010. december 14., kedd

Panettone

A milánói karácsonyikalács. Nagyon szeretem. Minden január elején, amikor síelni megyünk, szinte az ember után dobják féláron, harmadáron. Ilyenkor az egész síelés alatt panettonét falok.
Idén próbáltam ki először, legfőképpen a cukrász papírboltban vásárolt papír panettone formák miatt.
Nagy sikerrel. Amikor kivettem a sütőből, olyan hihetetlen, könnyű, foszlós és puha volt, hogy én is csak ámuldoztam magamon. Ez lesz nálunk a sláger.

Most furcsa módon, nem receptet fogok írni, hanem tapasztalatokat és észrevételeket.
A panettone tulajdonképpen egy gazdag kalácstészta, sok vajjal, tojással, tojássárgájával. Szerintem az arányok nem olyan fontosak, minden recept mást ír. A lényeg a sok vaj és a sok tojássárga. Fűszerezésnek, sok biocitrom és narancshéj, kandírozott citrom és narancshéj, mazsola esetleg még narancsolaj vagy szerecsendió.
Másik lényeges dolog a kovász. Nem kell megijedni lehet élesztőt is használni. Azonban egy hetes kovásszal az igazi. Én csak 1 napos gyors kovásszal készítettem. Végy elő fél tasak élesztőport (igen, az is jó) vagy fél kocka élesztőt és pár evőkanál (szobahőmérsékletű) liszttel és (szobahőmérsékletű) vízzel keverjük el, tejföl állagú legyen. Fél napig hagyjuk folpackkal letakarva pihenni, majd rakjunk hozzá még feleannyi lisztet, mint korábban és még vizet. Még fél nap múlva kész a gyors kovászunk, amit úgy használunk fel, mint a futtatott élesztőt.
Az igazi kovászt biorozslisztből készítik élesztő nélkül egy hétig.
A kalácstésztánkat 1,5 óráig kelesztjük, formába rakjuk, ismét kelesztjük.
A sütés is fontos magas hőmérsékleten sütjük. A forró sütő aljára pici vizet fröcskölünk és gyorsan rácsukjuk az ajtót a tésztára, hogy a gőz bent maradjon. Gyakori hiba a túlsütés, szúrjunk pálcát bele és ha nem ragad azonnal vegyük ki.
Sütőből kivéve, minden állapotban elfogy, de ha igazán sikerül, napok múlva is büszkélkedhetünk vele.

2010. december 7., kedd

Túrós kosárka

recept:
10 dkg zabpelyhes keksz
5 dkg vaj

25 dkg túró
2/3 dl tejföl
6-7 dkg cukor
2 tojássárgája
1-2 marék málna
vanília

A kekszet összetörjük és olvasztott vajjal elkeverjük. A formák aljába beledöngöljük a masszát. A tölteléket összekeverjük, ráöntjük a kekszes masszára. A málna szemeket a töltelékbe nyomjuk. 160 C-on 15-20 percig sütjük, még remegjen a közepe. Díszíthetjük a megmaradt málnaszemekkel.

2010. december 2., csütörtök

Töltött cékla

Igen! És újra cékla. Ezúttal töltött.

recept:
- közepes cékla
- mozzarella
- tejföl
- dió
- petrezselyem
- méz
- dijoni mustár

A céklákat egyesével alufóliába tekerem, de előtte pici olivaolajjal meglöttyintem és durva sóval meghintem. 170 C-on 1 órán át sütöm. Ha már megtudom fogni, akkor megpucolom, levágom a tetejét és karalábévájóval kibelezem. A cékla nyesedéket, apróra vágom, kis tejföllel, mézzel, dijoni mustárral, dióval, mozzarellával, petrezselyemmel,sóval, borssal összekeverem és visszatöltöm a céklákba, 170 C-on még 20 percet sütöm.

Jó étvágyat.

2010. november 2., kedd

Cékla chips


Meghámozok egy-két céklát, mandolinnal vékonyra gyalulom, olivaolajjal bekenem, sóval megszórom. 160C-os sütőben 15 percet sütöm, majd hagyom a sütőben kihűlni, hogy igazán ropogóssá váljon. Tejfölös dippel tálalom. Kész!

2010. október 11., hétfő

Chana wada II.

Na mi ez?

Megoldás: zöld sárgaborsó-fasírt!
Tehát nem sárga színű sárgaborsóból készül hanem zöld színűből. Ezt a receptet már egyszer leírtam, de olyan gyönyörű zöld lett a fasírt, hogy ezt meg kellett osztanom. Sőt az életben még zöldebb! Próbáld ki, finom is nagyon, s lehet vele villantani egy esetleges zöldpartyn.

2010. október 8., péntek

Capuccino torta


Az interneten láttam egy gyönyörű tortát, ez ihlette ezt a kávés, csokis, vaníliás csodát.

recept:
- 4 fehérje
- 20 dkg cukor
- 1 kk balzsamecet
- 1 kk nescafé
- 1 ek kakaópor

- 4 sárgája
- 4 dl zsíros tej
- 4 dkg kukorica keményítő
- 1/2 tábla étcsoki
- 7 dkg cukor
- vanília


A fehérjéket felverjük a nescaféval, s ha már kemény a cukrot is hozzáadjuk és addig verjük amíg a cukor feloldodik, hozzákeverjük a balzsamecetet a végén óvatosan a kakaópor. Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral és eloszlatjuk egyenletesen rajta a tojáshabunkat. 150 C-on kb. 25 percig sütjük. Ha kihűlt tortalapokat szaggatunk a fehérjelapból.
A sárgákat 1/2 dl tejjel, cukorral, vaníliával, keményítővel elkeverjük. A tejet felrakjuk melegedni, mikor majdnem forr hozzáadjuk a sárgás keveréket és keményre főzzük. Kettéosztjuk és az egyik felébe még melegen belekeverjük a csokoládét. Ha kihűltek a krémek egymásra rétegezzük a kávés lapokat, a vanília és a csokikrémet.
Díszítjük.

2010. szeptember 23., csütörtök

Cékla carpaccio



Related Posts with Thumbnails
Igen megint carpaccio. Imádom! És nem is ez lesz az utolsó. Ezt a receptet még tíz éve egy berlini barátunktól tanultam, azóta szeretem a céklát.

recept:
- 1-2 db nagy cékla
- parmezán
- kapribogyó
- chili
- balzsamecet-krém
- olivaolaj
- só

A céklát alufóliába csomagolva 170 C-on 1-1+1/2 óráig sütőben sütjük. Kihűlés után meghámozzuk és vékonyra szeljük. A többi hozzávalóval megszórjuk, leöntjük, meghintjük.

2010. szeptember 11., szombat

Babsaláta

Nincs otthon semmi? Jó lenne egy saláta, egy köret?
Nálam mindig csücsül 1-2 vörös bab konzerv a spájzban, fagyasztott kukorica a mélyhűtőben, s ha mindez megvan, szinte már kész a salátánk.

- hagyma
- vörös bab konzerv
- kukorica
- paradicsom
- avokádó
- és nálam a petrezselyem kihagyhatatlan

A hagymát én hosszú cikkelyekre szeretem vágni, ha a paradicsomnak kivesszük a közepén lévő leveses részét, a saláta tovább marad friss, beleöntjük a lecsöpögtetett babot, a felengedett kukoricát, ha van otthon az avokádót mindenképp kockázzuk bele. Öntet: kevés fokhagyma, mustár, balzsamecet, olivaolaj só, több öntetet kell rá rakni, mint egy zöldsalátára. Nekem ez a kedvenc összeállításom, de bármilyen zöldséget rakhatunk bele, ami otthon éppen megtalálható.
Ja és persze a virág: kakukkfű-virággal díszítettem. (szerintem senkinek nem tűnt fel)
Related Posts with Thumbnails