2008. december 16., kedd

Mézeskalács

Minden évben sütünk mézeskalácsot decemberben, minimum háromszor. Ez idén is így volt. Viszont az idei év volt az első, hogy nem készítettünk mézeskalácsházat. Hat-hét éve kezdtük egy kis dobozzal, majd jöttek a házak, előbb egyszerűbb, majd kéményes, kertes, zsalus stb. Utána következtek a templomok, külön harangtoronnyal, (lásd Firenze vagy Pisa) közben egy-két díszes szánt (nem szánkót!) is elpotyogtattunk, amelybe apró süteményt lehetett tenni, mígnem tavaly a lányom közölte: vár. Most várat kell építeni. Mérnök anyuka. Sablon, kis méricskélés és hatalmas munka után elkészült a négytornyos (gyengébbek kedvéért az 4*4 oldal, minden toronyoldalon 2 ablak=32 ablak, zsaluból nem csináltunk 64-et, 4*4 oldalas tető, utólag érzem nem vagyunk normálisak), kupolás, felhúzható kapus vár. A kupolát egy nagyobb kompótostál hátulján sütöttük. Elkészültünk, ránéztünk: Tadzs Mahal. Úgy nézett ki pontosan, négy torony, középen kupola. Gyönyörű volt! Igazán! Nos ezért nem csináltunk idén mézeskalácsházat, Gauditól a barcelonai Sagrada Familia már kicsit sok lett volna, bár hagyhattam volna félkészre.
Sajnos képet nem tudok prezentálni, mert annyi eszem nem volt, hogy lefényképezzem, na talán majd jövőre.

Idén csak karácsonyfadíszeket készítettünk, íme néhány ízelítő:





És egy tuti recept:

200 g méz
150 g barnacukor
60 g vaj
400 g teljesörlésű liszt
1 tk szódabikarbóna
2 db tojás
fűszerek: gyömbér, fahéj, szerecsendió, ánizs, szegfűszeg, kardamom, narancshéj stb. ízlés szerint vagy mézeskalács fűszer
1 db tojásfehérje, sárgája

A mézet a cukorra, vajjal melegítjük amíg elolvad (volt, hogy nem olvadt el sebaj), ha kihűlt hozzá keverjük a tojásokat egyenként (kettőt). Figyelem én már raktam, hitem szerint kicsit melegbe a tojást, szép rántotta lett belőle. A fűszereket és a szódabikarbónát összekeverem a liszttel majd a folyékonyhozzávalókkal. Fél napot hűtőben pihen, aztán hajrá.
A fehérjét kb 10dkg (még soha sem mértem) átszitált porcukorral felverem (a csomók kiszakítják a nyomózacskót). Én uzsonnazacskóba rakom és kisollóval óvatosan levágom a sarkát.
A sárgáját egy teáskanál tejjel elkeverem és a kiszagatott tészták tetejét megkenem vele. Persze a mézeskalácsok nagy részét saját készítésű sablon segítségével, késsel vágtam ki.




2008. december 15., hétfő

Chilis-csokis kandírozott narancs

Ha karácsony akkor NARANCS és CSOKI, gondolom evvel mindenki egyetért. Beleszagolok a csokis kandírozott narancs dobozába és érzem közelegnek az ünnepek. No még egy kis chili is hozzá és nemcsak tökéletesebb a finomságunk, hanem (ha nem sajnáltuk a chilit) lassabban is fogy. Ami fontos, mert chili nélkül percei meg vannak számlálva.
Bár szerintem ez így tökéletes. Bekapsz egyet, érzed a narancs isteni aromáját, lassan kezd kibontakozni az étcsoki íze is és végül egy kellemes melegség is átjár. Két perc pihenő, míg a szádban az összes íz és erősség lecseng és kezdheted előről. Nem fogsz csalódni!


Fontos KEZELETLEN vagy BIO narancs kell hozzá!

- narancs
- cukor
- étcsokoládé (jó lesz a 60% is de 70% jobb lenne)
- chilipehely (összetört chili)



A narancsokat (már kettőből is sok lesz), esetleg narancshéjakat 1 hétig vízben áztatjuk a vizet naponta 1-2-szer cserélve. A cukorból vízből sűrű szirupot készítünk és a karikára vágott narancsokat beletesszük 5-10 percig forraljuk. Hagyjuk kihűlni. Másnap megismételjük ezt a műveletet és kihűlés után a narancsokat rácsra szedjük. Száradás után (1-2 nap) cikkejekre vágjuk. A csokit felolvasztjuk. Fontos, hogy ne melegítsük 45 C fölé, mert kicsapódik a kakaóvaj. A chilit a csokiba keverjük, ha hagyjuk picit összeérni őket akkor egyenletesebben lesz csípős.A narancsdarabokat belemártjuk a csokiba és rácsra rakjuk. Ha megdermedt, lefényképezzük és elkezdhetjük írni a cikket.

Jó szórakozást!

2008. december 13., szombat

Halumis, pomelos rukkolasaláta mogyoróval




Halumi!

Vegetáriánusok vágya, húsevők kedvence. A halloumi-challúmi egy görög-török grillsajt, melyet tehén, juh esetleg kecsketejből készítenek. Cipruson már 2000 éve fogyasztják. Előnyei:
finom
isteni
mennyei
elkészítési ideje:
rövid
extra rövid
szinte levegővételnyi.

Figyelem! elkészítési módja csak 40-es IQ fölött lehetséges, olvasd figyelmesen, nehogy valamit elronts és esetleg ugyanolyan jó legyen:
Fogod a sajtot bal (esetleg jobb) kézben és fél centis szeleteket vágsz belőle, forró serpenyőbe rakod (kezed ne égesd meg) és mindkét oldalát barnára pirítod egy-egy percig. KÉSZ.
Nekem kedvencem kevés fokhagymával, chilivel pirítva végén petrezselyemmel megszórva. Nagyon finom ebéd/vacsora kevés (sok) feketeribizli lekvárral, vagy birsalmabefőttel (mindkettővel) és valami körettel.

A saláta receptje hasonló nehézségeket rejt, mint a halumi sütése; semmit :

- kedvenc salátád vagy ami otthon van
- pomelo, grapefruit, narancs, körte vagy más gyümölcs
- halumi sütve
- mogyoró, dió, tökmag etc pirítva vagy nyersen
- sűrített balzsam ecet vagy citrom
- extraszűz olivaolaj
- só
- és minden más amit szeretsz egy salátában

Mindent keverj össze!

Az én kedvenceim:
pomelo
rukkola
mogyoró
halumi

Jó étvágyat !
Related Posts with Thumbnails